Neuville behúzta a hazai raliját – Toyota hírek

Fotó: Amber PR, csapatok

Neuville akkora lendülettel és önbizalommal vetette bele magát a raliba, hogy gyakorlatilag az egész rali alatt vezetett. Mivel a második helyezett Craig Breen is Hyundaial versenyez, így a kettős győzelemért járó pontokkal az alzenaui csapat gazdagodott. A Hyundai elérte célkitűzését, kettős győzelmet szerzett és a második helyezett Breen Észtország után itt is a második helyet szerezte meg. Ennek ellenére még mindig a Toyota vezeti a gyártói rangsort.

Az észtországi győztes, Kalle Rovanpera nem engedte el jó formáját, s bár a számára ismeretlen terepen nem sikerült a győzelem megszerzése, így is dobogóra állhatott és ő érte el a legjobb helyezést azon pilóták közül, akik még nem álltak rajthoz ezen a belgiumi ralin. A fiatal finn pilóta kemény csatát folytatott a keskeny flandriai utakon csapattársaival, Elfyn Evans-szel és Sebastien Ogier-vel, akik végül kénytelenek voltak beérni a negyedik és ötödik helyezéssel. Ogier így is növelte előnyét az egyéni ponttáblán egy ponttal a második helyezett Evanshez képest. A hatodik helyezett Ott Tanak volt a leggyorsabb a Power Stage-en, így öt bónuszponttal gazdagodott. Ogier lett a második négy ponttal, Neuville a harmadik három ponttal. Rovanpera és Evans zárja a sort kettő és egy plusz ponttal.

Neuville ismét játékba került az egyéni világbajnoki címért folyó harcban, hiszen jelenleg megosztva áll a második helyen Elfyn Evans-szel és még négy verseny van hátra a szezonból. „Nagy volt rajtunk a nyomás, de az egész hétvége során magabiztos voltam és támaszkodhattam a csapatomra, az autómra. Nagy örömömre szolgál, hogy az első győzelmet Martijnnal Belgiumban szereztem. Hamarabb is jöhetett volna, de balszerencsések voltunk. Ez most itt nagyon jó érzés.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

Folytatás négy hét múlva (2021. szeptember 9-12.) a világbajnokságba visszatérő Akropolisz Ralival. 2013 óta nem szerepelt ez a verseny a világbajnokságban, s ezzel a csapatok ismét murván csapatják majd.

2021-es Ypres Rali eredménye
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai i20 Coupé 2:30:24,2
2. Craig Breen (IRL) Hyundai i20 Coupé 2:30:54,9
3. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Yaris 2:31:07,3
4. Elfyn Evans (GBR) Toyota Yaris WRC 2:31:13,8
5. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Yaris WRC 2:31:20,0
6. Ott Tanak (EST) Hyundai i20 Coupé 2:34:10,7
7. Yohan Rossel (FRA) Citroen C3 2:42:39,1
8. Pieter Jan Michiel Cracco (BEL) Skoda Fabia Evo 2:43:30,1
9. Fabian Kreim (GER) Volkswagen Polo GTI 2:43:38,0
10. Vincent Verschueren (BEL) Volkswagen Polo GTI 2:43:55,3

A világbajnokság állása
1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 162 pont
2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 124 pont
3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 124 pont
4. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 99 pont
5. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 87 pont
6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 66 pont
7. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 60 pont
8. Gus Greensmith (GBR) M-Sport WRT 34 pont
9. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 31 pont
10. Adrien Fourmaux (FRA) M-Sport WRT 30 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRC 348 pont
2. Hyundai WRT 307 pont
3. M-Sport Ford WRT 135 pont
4. Hyundai 2C Competition 44 pont

A cikk forrása: automotor.hu