Land Cruisert veszel? Nem adhatod tovább

Nemrég mutatta be a Toyota a Land Cruiser új generációját, a J300-at. Japánban máris felvettek rá huszonkétezer előrendelést, nagyon népszerű a típus, a gyártó azonban most hozott egy érdekes döntést. Eszerint aki ilyen SUV-ot szeretne, az a vásárlást követően egy évig nem adhatja el az autót, ráadásul egy ügyfél csak egy autót kaphat.

A japánok biztonsági okokra hivatkoznak, valamint azt mondják, ezzel szeretnék elérni, hogy valóban azok juthassanak hozzá az új Land Cruiserhez, akik szeretnének ilyen autót, nem pedig azok, akik nyerészkednének rajta, kihasználva, hogy bizonyos régiókban kimondottan keresett a termetes SUV. Nyilván ezt erősíti az ügyfelekre vonatkozó darabszám-korlátozás is.

Érdekesebb viszont a biztonsági megközelítés, amellyel kapcsolatban igen rejtélyesen fogalmaz a gyártó. Arról beszélnek, hogy a külföldre való értékesítés egyes esetekben sértheti a vonatkozó devizatörvényeket. De a hírek szerint attól talán jobban tartanak, hogy rossz kezekbe kerülnek a Land Cruiserek. Nevezetesen azt szeretnék kivédeni – már amennyire lehet –, hogy terroristacsoportok rohangáljanak az autóval. Ez a félelem nem alaptalan, a SUV mellett a Hilux pickup is kedvelt ezekben a körökben, világszerte mindenféle fegyveres csoportosulások szívesen használnak Toyotákat.

A vevőkkel aláíratott szerződésben tehát szerepel egy záradék, amely szerint tizenkét hónapig nem értékesíthetik tovább az autót. Aki mégis megteszi, nem vehet Toyotát – a tilalom időtartamát nem részletezik. Emellett egyes esetekben jogi lépéseket is tehetnek a vétkesek ellen.

A cikk forrása: totalcar.hu