A Toyota piacra dobja az üzemanyagcellás technológiáját

A Toyota 7 éve mutatta be az első hidrogén-hajtású modelljét, a Mirait, amelynek azóta már a második generációja fut, idén tavasszal pedig elkezdi árusítani az autóban szolgáló üzemanyagcellás technológia egy változatát. A lehetséges partnerek között vonat- és hajóüzemeltetők, valamint energetikával foglalkozó cégek, áramszolgáltatók szerepelnek.

Forrás: Nikkei Asia

Forrás: Nikkei Asia

Bár maga a technológia már évtizedek óta lóg a levegőben, mint lehetséges forradalom, mégis az elektromos autók vannak terjedőben. A 2014-es Mirai és a konkurens Honda Insight sem lett átütő siker, ez is közrejátszhatott abban, hogy a Toyota a befektetés megtérülése érdekében az autóipar helyett most más területekre céloz. 

A Toyota egy kompakt modulba építi az üzemanyagcellás rendszer elemeit, ebből a modulból négy függőleges és vízszintes típust terveznek árusítani. A modulok 60 vagy 80 kW-os teljesítményre képesek, súlyuk 250 kilogramm, és gond nélkül lehet őket csatlakoztatni minden olyan meglévő elektromos berendezéshez, ami rendelkezik motorral, inverterrel és akkumulátorral. A cég egyelőre sem árat, sem értékesítési célszámokat nem közölt.

A sokszor különutas Japánban az ország energiaszegénysége miatt nagy hangsúlyt fektetnek az alternatív meghajtások kutatására, és ha sikerül megoldani a hidrogén hatékony szállítását, akár sikert is arathatnak a Toyota üzemanyagcellái.

Via: Nikkei Asia

A cikk forrása: totalcar.hu