Peterhansel és a Mini nyerte az idei Dakar-ralit

Még csak január közepe van, de a terepralisport máris túl van a legfontosabb évi eseményén, a Dakar-ralin. Péntek délelőtt célba ért az autós mezőny Szaúd-Arábiában, az idei győztes pedig Monsieur Dakar, azaz Stéphane Peterhansel lett, akinek ez volt a tizennegyedik sikere a versenyen. 

ol

Az idei volt a második alkalom, hogy az Arab-félszigeten, Szaúd-Arábiában zajlott a teljes Dakar-rali. A verseny utoljára 2007-ben látta Afrikát, és az ottani, valamint a későbbi, dél-amerikai helyszínekkel szemben, ahol azért a szavanna, a pampa vagy az Andok meg tudta színesíteni a szakaszokat, a szaúdi Dakarra megint csak homok- és kősivatag jutott. Egyhangú és relatív unalmas útvonalon ment a mezőny két héten át, izgalmat leginkább a nagy eltévedések hoztak. A szervezők idén a szokottnál is jobban megdolgoztatták a navigátorokat, ami az élmezőnyből épp a tavalyi győztes Carlos Sainz-ot érintette a legrosszabbul, aki közel egy óra hátrányt szedett össze a kisebb-nagyobb eltévedésekből. Ezzel együtt lett harmadik a célban.

znt

A második a háromszoros győztes katari Nászer el-Attija lett, aki hiába nyerte meg a szakaszok közel felét, összesen tizenhat defektje volt a két hét alatt, így nem sok esélye maradt a nagyon sima versenyt futó Stéphane Peterhansellel szemben. A francia minis 1988 óta indul a Dakaron, és nagyjából azóta az élmezőny tagja. 1988 és ’98 között motorral szerepelt, és hatszor nyerte meg azt az értékelést. 1999-ben váltott autóra, és a mostani sikerével együtt már nyolc győzelemnél jár ebben a kategóriában is.

gbf

Az összkerekes pickupok és a hátsókerekes buggy-k versenyéből tehát idén is utóbbi jött ki jobban. Várhatóan a jövő évi verseny is a Toyota Hiluxai és a Mini buggy-jai között dől majd el, bár voltak biztató pillanatai a Prodrive új, a Hiluxokhoz hasonlóan összkerekes BRX Huntereinek. Ha sikerül megtartaniuk Sebastien Loeböt és Nani Romát, velük is számolni lehet jövőre. A versenyzők megtartása viszont mindenkinek nehéz lesz, 2022-ben jön ugyanis az Audi, ami első évében aligha dob majd nagyot, viszont várhatóan veszettül gyűjtögeti majd a top pilótákat, mivel ebben a sportágban a technikai sportoknál páratlanul nagy mértékben fontos szempont a tapasztalat, pénz pedig várhatóan lesz majd náluk elég. 

Az autós mezőny végeredménye (első 5):

1. Stépane Peterhansel / Edouard Boulanger – (francia) – Mini – 44 óra 27:11

2. Nászer el-Attija / Matthieu Baumel – (katari/francia) – Toyota – +14:51

3. Carlos Sainz / Lucas Cruz – (spanyol) – Mini – +1 óra 1:57

4. Jakub Przygonski / Timo Gottschalk – (lengyel/német) – Toyota – +2 óra 36:03

5. Nani Roma / Alexandre Winocq – (spanyol/francia) – Prodrive BRX Hunter – +3 óra 22:48

A teljes végeredményt itt találod.

A cikk forrása: totalcar.hu