Elhalasztották a Le Mans-i 24 órást

Elhalasztották a szervezők az idei Le Mans-i huszonnégy órás autóversenyt. A World Endurance Championship központi futamának tekinthető megmérettetést eredetileg a június 12-i hétvégén rendezték volna, de úgy döntöttek, inkább augusztus 21-re tolják a program kezdetét.

high porsche 919 hybrid wec le mans 2016 porsche ag

Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi – koronavírus miatti – franciaországi korlátozásokat, valamint a helyzet várható alakulását tekintve kicsi lett volna az esély arra, hogy nézőket is beengednek a pálya szélére júniusban. Márpedig a 2020-as Le Mans-t is szurkolók nélkül rendezték, ezt pedig zsinórban kétszer nem szeretnék megtenni. Azt remélik, hogy augusztusban már biztonsággal megnyithatják a kapukat a rajongók előtt.

A verseny rendezéséért felelős ACO (Automobile Club de l’Ouest) elnöke, Pierre Fillon úgy fogalmazott, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy másodszor is nézők nélkül rajtoljon el a Le Mans. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezt kiküszöböljék, és a szurkolók a helyszínen izgulhassák végig a történéseket.

Az utóbbi időben egyébként kissé varázsát vesztette a 24 órás verseny, hiszen az LMP1-es királykategóriában a Toyota maradt az egyetlen márka. A Le Mans Hypercar géposztály bevezetésével viszont beszáll a Scuderia Cameron Glickenhaus, a német ByKolles, 2022-től a Peugeot, egy évre rá pedig a Ferrari is csatlakozik. Szintén visszatér a Porsche, bár ők az olcsóbb és kisebb mozgásterű LMDh-ba építenek autót.

A cikk forrása: totalcar.hu